http://www.bohocdokik.hu/ hu-HU A honlapon megtalálható anyagok szerzői jogi védelem alatt állnak.Felhasználásukhoz az Alapítvány engedélye szükséges. lalabohoc@nospam.com (adventi) lalabohoc@nospam.com (adventi) Sat, 19 May 2012 19:25:52 +0200 Sat, 19 May 2012 19:25:52 +0200 http://backend.userland.com/rss e107 (http://e107.org) hourly 1 60 http://www.bohocdokik.hu/e107_images/button.png http://www.bohocdokik.hu/ 88 31 http://www.bohocdokik.hu/news.php?item.4.2 A vizitek, már ötödik éve mennek, a maguk rendje szerint. Már az extrém esetek is „ közhellyé” váltak számomra, így ebben a hónapban, valami másról írok, ami szintén mondhat valami lényeget, másnak is. A Work-shoppok, melyek havi rendszerességgel történnek, a szakmai továbbképzésünket hivatott elősegíteni. Az ott alkalmazott technikák, konkrétan nem kapcsolhatók a kórházi munkához, de hogy valóban elősegíti fejlődésünket, arra Pünkösd Hétfőjén kaptam ékes bizonyítékot Katával együtt.
Eddig, minden alkalommal, ha felléptünk, kimondottan Bohóc kosztümben léptünk fel, és nélkülözhetetlen kellékünk volt a Piros Orr. Történt ezen a szép napon, hogy felkérést kaptunk, egy középkori, hagyományőrző rendezvényre, ahol, a kor szellemében, korhű ruhában (melyet adott a rendezvény szervezése) kellett vásári komédiásként, két alkalommal fél-fél órás műsort adnunk. Én már korábban, voltam szereplője, bizonyos Reneszánsz estéknek, de ott inkább, mint artista kellett tevékenykednem. Azok az alkalmak, megismertettek a  kor hangulatával, stílusával. Most viszont, mint Udvari Mutatványosként kellett szórakoztatnunk a „kedves Publikumot”. Meg kell, hogy mondjam, bár előre tudtam, hogy mit vállalunk, különösen nem foglalkoztam vele előre. Volt egy halvány elképzelésem, egy műsorvázam ( úgy globálisan), de mivel nem tudtam a konkrét szituációt, - a sorsra, no meg a jó öreg Bohócdoktori leleményességünkre bíztam magam. Az adrenalin szintem, akkor kezdett egy kicsit emelkedni, amikor megláttam a helyszínt. – Mint egy filmben, tökéletes XV. Század! Aztán jöttek a ruhák. Korhű „Klepetus” , inkább apród, de még inkább lovászlegény voltam, de semmiképp nem Bohóc. És most jött az, ami a Work-shoppok helyzetgyakorlatainak köszönhető!!! Minden smink és kosztüm nélkül kellett elhitetni, több száz emberrel, hogy mi valóban, a „szomszéd vár, elcsapott mutatványosai vagyunk” és most itt próbálunk szerencsét. Kata nem hitt ennek sikerében – legalábbis a műsor kezdete előtt. Aztán felcsattant, az első nevetés, meg a taps, s minden ment, mint a karikacsapás. Nem kellett a piros orr, a viselkedésünket mindenki elfogadta, és természetesnek vette. Ültek a poénok, partner volt mindenki, és nagy volt a siker, mind a két előadásunkon. Ez a fellépés megerősített abban, hogy nem a „külcsintől” bohóc, az igazi bohóc, bár erre számos klasszikus a példa (lást Stan és Pan, vagy Chaplin, stb.) de más tvben nézni, és megint más élesben „lejátszani”. Ez az a felfedezésem, amit meg kellett, hogy írjak, mert aki ilyen helyzetben nevettetni tud, annak a kórházi munka, csodálatos könnyed játék csupán!]]> A vizitek, már ötödik éve mennek, a maguk rendje szerint. Már az extrém esetek is „ közhellyé” váltak számomra, így ebben a hónapban, valami másról írok, ami szintén mondhat valami lényeget, másnak is. A Work-shoppok, melyek havi rendszerességgel történnek, a szakmai továbbképzésünket hivatott elősegíteni. Az ott alkalmazott technikák, konkrétan nem kapcsolhatók a kórházi munkához, de hogy valóban elősegíti fejlődésünket, arra Pünkösd Hétfőjén kaptam ékes bizonyítékot Katával együtt.
Eddig, minden alkalommal, ha felléptünk, kimondottan Bohóc kosztümben léptünk fel, és nélkülözhetetlen kellékünk volt a Piros Orr. Történt ezen a szép napon, hogy felkérést kaptunk, egy középkori, hagyományőrző rendezvényre, ahol, a kor szellemében, korhű ruhában (melyet adott a rendezvény szervezése) kellett vásári komédiásként, két alkalommal fél-fél órás műsort adnunk. Én már korábban, voltam szereplője, bizonyos Reneszánsz estéknek, de ott inkább, mint artista kellett tevékenykednem. Azok az alkalmak, megismertettek a  kor hangulatával, stílusával. Most viszont, mint Udvari Mutatványosként kellett szórakoztatnunk a „kedves Publikumot”. Meg kell, hogy mondjam, bár előre tudtam, hogy mit vállalunk, különösen nem foglalkoztam vele előre. Volt egy halvány elképzelésem, egy műsorvázam ( úgy globálisan), de mivel nem tudtam a konkrét szituációt, - a sorsra, no meg a jó öreg Bohócdoktori leleményességünkre bíztam magam. Az adrenalin szintem, akkor kezdett egy kicsit emelkedni, amikor megláttam a helyszínt. – Mint egy filmben, tökéletes XV. Század! Aztán jöttek a ruhák. Korhű „Klepetus” , inkább apród, de még inkább lovászlegény voltam, de semmiképp nem Bohóc. És most jött az, ami a Work-shoppok helyzetgyakorlatainak köszönhető!!! Minden smink és kosztüm nélkül kellett elhitetni, több száz emberrel, hogy mi valóban, a „szomszéd vár, elcsapott mutatványosai vagyunk” és most itt próbálunk szerencsét. Kata nem hitt ennek sikerében – legalábbis a műsor kezdete előtt. Aztán felcsattant, az első nevetés, meg a taps, s minden ment, mint a karikacsapás. Nem kellett a piros orr, a viselkedésünket mindenki elfogadta, és természetesnek vette. Ültek a poénok, partner volt mindenki, és nagy volt a siker, mind a két előadásunkon. Ez a fellépés megerősített abban, hogy nem a „külcsintől” bohóc, az igazi bohóc, bár erre számos klasszikus a példa (lást Stan és Pan, vagy Chaplin, stb.) de más tvben nézni, és megint más élesben „lejátszani”. Ez az a felfedezésem, amit meg kellett, hogy írjak, mert aki ilyen helyzetben nevettetni tud, annak a kórházi munka, csodálatos könnyed játék csupán!]]> Gyorshír http://www.bohocdokik.hu/comment.php?comment.news.4 siteadmin Mon, 15 Dec 2008 11:04:46 +0100 http://www.bohocdokik.hu/news.php?item.4.2